udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Zegoicea Gabriel

2001. július 18.

Júl. 16-án tisztújító gyűlést tartott Nagyvárad tanácsának RMDSZ-es frakciója. A kilenc tagból heten jelentek meg, meghívottként részt vett Kapy István, Nagyvárad alpolgármestere. A tanácskozás kezdetén meghatározták a Szövetség tanácsi csoportjának közeljövőbeli prioritásait. A legfontosabb teendőnek a helyi közigazgatási törvény kisebbségekre vonatkozó előírásainak alkalmazása számít. Tavaly nyáron egy évre választották meg az Orbán Mihály elnök, Modok Gusztáv elnökhelyettes és Kis Gábor titkár összetételű frakcióvezetőséget, amelynek most járt le a megbízatása. Orbán Mihály bejelentette, hogy a következő mandátum ideje alatt nem kíván tagja lenni a frakció vezetőségének. Azzal indokolta, hogy az utóbbi öt évben végzett frakcióvezetői munkája után szüksége van az erőgyűjtésre. Elnöknek Kis Gábort elnökhelyettesnek és Zegoicea Gabriellát titkárnak választották meg. /I. Zs.: Nagyváradi önkormányzat. Új vezetők az RMDSZ- frakcióban. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 18./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék